Érdemes lehet egyébként - az amerikai választások mellett - kicsit Belaruszra még mindig nem lankadva: figyelni.
Bár ez mára eltolódott, mást sokáig nem is nagyon kértek - figyelmet.
Ez most legalább 3-4 féleképpen is elterelődik róluk: az USA választás, az ausztriai terror, az értelmetlennek tűnő lengyel abortusz-szigorítás, vagy éppen hegyi Karabah mellett pedig az a választási csalás ténylegesen is megtörtént, mégis keveset hallani róla ebben a csoportban.
Épp - ha nem is borzasztóan meglepő módon - mintha az egyetemisták vegzálása kerülne a "keleti széllel" jól megfújt vitorlájú stratégia eszköztárába egyre nagyobb relevanciával, pl. a letartóztatásokon túl kirúgásokról hallani.
Számomra érdekes az időzítés (ott és Magyarországon is): november - hiszen ekkor már nehézkesebbé válik azt gondoloni, hogy majd máshova átveszik az embert.
Hogy Lukasenka és Orbán a felszín alatt egy követ fújnak-e: szerintem bizonyos mértékben eléggé úgy fest.
Bár nem szeretném túlspammelni a belarusz témával a csoportot, hiszen idén már a múltkor, Augusztus 26-án is volt róla poszt.
https://twitter.com/franakviacorka/status/1324797125423702016
P.S.: nem csoda, hogy az enyémet egy-két hete, mindössze 2-3 hónappal később, nem is engedték ki, és más meg nem posztolt róla? Vagy csak a keresésem szűrője volt... "lukas?"
P.S.: nem csoda, hogy az enyémet egy-két hete, mindössze 2-3 hónappal később, nem is engedték ki, és más meg nem posztolt róla? Vagy csak a keresésem szűrője volt... "lukas?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése